Torquay felfedezése

Mivel a szállodában most nincs nagy forgalom, sajnos és szerencsére sok a szabadidőm, így a héten újra csak vasárnap dolgozom. Csodálatosan szikrázó napsütés fogadott reggel amikor Aisával kiléptünk az ajtón, bár igazán hideg is volt. Az árnyékos helyeken a fű deres volt, de ez minket nem zavart. Ilyen időben még az iskolába is jó kedvvel megy az ember lánya :)

Az iskolából kijövet azon gondolkoztam, hogy ebben a szép időben kár haza menni és mosogatni meg porszívózni :P inkább elindulok felfelé és megnézem azt a gyönyörű templomot, amit eddig csak messziről láttam aztán elsétálok az Oddicombe beach-ig és nézem a tengert. 

Az utcán mellém szegődött az ismerős cica, aki mindíg távolságtartóan figyel amikor arra megyünk, de most úgy látszik a szép idő őt is arra késztette, hogy "leereszkedjen hozzám" és a lábamhoz simuljon.

A Plébánia a Szent Szűzmáriához nagyon szép volt és gyönyörű sírkert tartozott hozzá. Imádok a sírkertekben bóklászni és olvasgatni a sírfeliratokat (na ez az én ketyóm :)

1943. május 30-án az ellenség lerombolta ezt a templomot és megölt 26 gyermeket és tanárt...

Amikor kinézelődtem magam akkor továbbmentem, hogy majd szépen a tengerparthoz sétálok és akkor egyszer csak betévedtem a templom mögötti utcába és leesett az állam, mert ilyen mesebeli szépet és hangulatos kis sétálóutcát még soha  nem láttam csak a képeslapokon. És mintha egy megelevenedett képeslap volna, egy kis hentes és zöldséges (ami igen ritka itt) pici boltocskák és az emberek is mintha pontosan ide tartoznának -már ha értitek mire gondolok - nem olyanok voltak mint a nagy (turistáknak fenntartott) sétálóutcában a Union streeten hanem valahogy sokkal kevésbé furik és normálisan  öltözöttek voltak, kutyát sétáltattak és hangosan köszöntek egymásnak. A boltocskák ajtócsengői csilingeltek és a boltosok hangosan "Good morning"-ot köszöntek még annak is aki nem tévedt be hozzájuk, csak úgy bebámészkodott, mint én. És mindenki mosolygott, talán azért is mert sütött a nap és én egy bagettet falatozva úgy sétáltam közöttük, mintha valami készülő film díszletébe csöppentem volna. Folyamatosan vigyorogtam és senki nem nézett hülyének emiatt. Tudom, nem könnyű olyan képeket készíteni ami pontosan visszatükrözi azt az érzést, amikor az ember készítette, de talán sikerült visszaadni valamit abból amit láttam.

A tengerpart felé útközben furcsa kis házikóra bukkantam, lakója valószínűleg a CBBees-en nőtt fel és Disney meséken, vagy még mindig ezekben él, mert az udvar és a ház az ablakok tele voltak mesefigurákkal.

Persze elsétáltam utána az Oddicombe sétányhoz ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a nyílt tengerre és a vörös sziklás magas partfalra. 

Még egy picit napozgattam, aztán persze hazajöttem mosogatni és porszívózni :). Bárcsak mindennap ilyen szép idő lenne, és felfedezhetnék még ilyen szép helyeket.